Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás
Vas megye második legnagyobb kistérsége a sárvári kistérség, amely területe 590 km2.
A kistérséghez 31 település tartozik, huszonkilenc község és két város. Sárvár 1968-ban, Répcelak pedig 2001-ben nyerte el a városi rangot. 2005. évi adatok alapján 37 352 fő lakossága van a kistérségnek.
A harmincegy érintett település a kilencvenes évek közepétől lát el különböző szervezeti keretek között területfejlesztéshez kapcsolódó feladatokat. Az együttműködés kezdete 1996, amikor létrejött az első szervezet Sárvár Város és Kistérsége Területfejlesztési Társulás néven, ebben a társulásban még a jelenlegi kistérségi határvonalon belüli településeken kívül hét másik község is részt vett.
2000. novemberében erre a társulásra alapozva Sárvár város intézményeként jött létre azonos néven a Sárvár Város és Kistérsége Területfejlesztési Társulás, amely fő feladatának a térség gazdaságfejlesztését, turizmusfejlesztését tekintette.
2006. január 1-jétől önálló munkaszervezet segíti a kistérségi társulás munkáját, ahol két munkatársunk vidékfejlesztési, területfejlesztési feladatokkal foglalkozik. Az elmúlt év átszervezései, átalakulásai miatt a feladatok jelentős része nem területfejlesztési jellegű volt, azonban az egyes közszolgáltatások biztosítása, kistérségi szinten történő megvalósítása előmozdítja az egyes települések fejlődését, valamint a lakosság magasabb színvonalú közszolgáltatásokhoz való hozzájutását.
Tekintse meg a kistérség településeinek saját honlapját is!
Tekintse meg a kistérség településeinek saját honlapját is!
Sárvári Gyógy-és Wellnessfürdő / All rights reserved 2009 © / Chrome Kreatív Munkák









